2014. november 14., péntek

Szkíta csemege Nagytarcsán: kutya agyvelő




A szkíta kor konyhaművészetére utaló érdekes információt szolgáltatott a Nagytarcsa-Urasági-dűlő lelőhely kutyacsontjai között talált két darabolt csont, egy koponya és egy nyakcsigolya. E két lelet alapján bizonyítható, hogy a szkíta lakosság ette a kutyahúst, még inkább az agyvelőt. Mindez azért érdekes, mert korábban úgy tudtuk, a késő bronzkort követően a Kárpát-medencében felhagytak a kutyahús fogyasztásával.

A kifejlett, de legfeljebb 4-5 éves kutya koponyájának csak a jobb fele van meg, de az teljes hosszában. Feltehetőleg egy nagyobb méretű baltaszerű eszközzel – esetleg fokosbaltával - csapták ketté az állat fejét, ami nem lett teljesen szimmetrikus. A csapást hátulról, de a koponya tengelyéhez képest kissé balról mérték az állat fejére. A koponyát több nagy erejű csapás érte, mielőtt sikerült kettéhasítani. A rövidebb, de mélyebb nyom hossza eléri a 4 cm-t, a koponyán megfigyelhető legnagyobb mélysége pedig a 0,5 cm-t. Az eszköz vágófelületének hossza tehát legalább 4 cm volt. Egy másik nyomnak a mélysége nem, de a csonton látható hossza lemérhető: a 7 cm-es bárdnyomnak csak a két széle látható. Nem kizárt, hogy itt kettő, a fejet érő csapás nyoma látható. A falcsont hátulsó peremén egy további, szintén kissé bal oldalról érkező bárdnyom látható. Összességében megállapítható, hogy a koponyát a velő megszerzése miatt hasították ketté.

A 2. nyakcsigolya (axis) ventrális oldalán legalább három hosszabb vágásnyomot lehet megfigyelni a 3. nyakcsigolya felé eső részen. Ezek 10,4; 15 és 17 mm hosszúságúak. A vágásnyomok közel párhuzamosak, nem mélyek, késsel ejthették azokat a csigolyán. A vágás következtében a caudális végén a csont több helyen berepedt. Az, hogy ezek a csont ventrális és nem a dorzális felületén láthatók, igazolja, hogy nem az állat megnyúzása volt a művelet elsődleges célja. Ilyen vágásnyomokot a hús eltávolításakor okozhattak a csigolyán.

Nem a nagytarcsai az egyetlen magyarországi szkíta lelőhely, ahol kutyahús fogyasztásának nyomára bukkantunk: Ludányhalászi-Sóderbánya lelőhely egyik szkíta házában néhány darabolt kutyacsontot lehetett megfigyelni, köztük egy-egy nyak-, hát- és ágyékcsigolyát, valamint három lábközépcsontot. A hátcsigolya ventrális oldalán halvány vágásnyomok vannak, az ágyékcsigolyát pedig a gerincoszlopra merőlegesen csapták ketté. A lábközépcsontokat nagyjából középtájt törték kették, a három csont közül kettőnek az elülső, dorzális oldalán több halvány vágásnyom látható.

Szöveg: Tugya Beáta
Rajz: Lakó Márta Éva
Fotók: Kenéz Pál 

Köszönöm a szerzőnek!

A magyar-angol nyelvű tanulmány itt olvasható:
https://www.academia.edu/6012471/A_kutyah%C3%BAs_fogyaszt%C3%A1s%C3%A1nak_archaeozool%C3%B3giai_bizony%C3%ADt%C3%A9kai_-_The_archaeozoological_evidences_of_dog_meat_consumption






1 megjegyzés:

  1. Igaz, a cikk megjelenése óta több év telt el de csak most sikerült ide eljutnom. Egy könyvben leírt szertartás jelenik meg most előttem... és engedjétek meg hogy néhány sorát idézem:

    " És ezzel elérkeztünk a kutyához, egy fiatal, eseden kutyakölyökhöz. Vörös festékpöttyel megjelölik, és egy madzaggal gyorsan megfojtják. Egy asszony leperzseli a szőrét, feldarabolja, a szabad tűz fölött lógó kondérba dobja és megfőzi. Nincs yuwípi szertartás kutyahús nélkül. Enni kell belőle, ha többet nem is, egy falatot mindenképpen. Mi sziúk nagyon szeretjük a kutyáinkat, de azt, amelyiket a szertartáshoz megölünk, áldozati állatnak tekintjük. Meghal, hogy az emberek élhessenek."

    A kutya mint áldozati állat... csak így tudom elképzelni...!

    Köszönöm, hogy leírhattam ezt a néhány sort!

    VálaszTörlés